Hirdetés

 

Szent Márton ünnepe Szombathelyen – Az ünnepi szentmise főcelebránsa Fazakas Márton csornai premontrei apát volt

A Szombathelyi Egyházmegye védőszentjére, Szent Mártonra november 8-án emlékeztek a szombathelyi székesegyházban. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Fazakas Márton csornai premontrei apát volt, aki Székely János megyéspüspökkel, Fekete Szabolcs Benedek segédpüspökkel és az egyházmegye papjaival együtt mutatta be a szentmisét.

Hirdetés

Székely János püspök köszöntötte a jelenlévőket, majd átadta a szót az apátnak, aki három fő gondolat köré építette szentbeszédét. Először személyes vonatkozásban beszélt arról, miért választotta szerzetesi nevül Márton nevét, hangsúlyozva: egy ilyen név kötelezettséget is jelent.

Ezt követően Szent Márton származásáról szólt. Felidézte, hogy Márton Pannonia földjén született, így ő az első magyar szent. Európát bejárva olyan úton indult el, amely tudatosan a szentség felé vezette. Az apát feltette a kérdést: vajon ma a fiatalok miként viszik tovább azt az örökséget, amelyet elődeiktől kaptak? Lesz-e, amire szülőföldjük büszkén tekinthet majd vissza? Rámutatott: Márton példája ma is arra hív, hogy az ember keresse az Istennel való mélyebb kapcsolatot.

Harmadik gondolatában az apát felidézte azt a történetet, amikor Márton elrejtőzött a püspöki kinevezés elől. Úgy fogalmazott: „A másik emberben, akivel a városkapuban találkozunk, a rám bízottban, a tőlem függőben, a tőlem nem függőben észre kell venni azt, hogy egymásért is vagyunk.” Hozzátette, hogy a 21. század embere gyakran „bújócskát” játszik az isteni hívással szemben, pedig Isten csak annyit kér, amennyit az ember képes is teljesíteni, és minden kereszt mellé megadja a kegyelmet.

A szentmise végén Kiss István, a szombathelyi karitász igazgatója mondott köszönetet az apátnak tanításáért. Fazakas Márton pedig háláját fejezte ki az egyházmegye felé a premontrei rend támogatásáért és szeretetéért.

Az ünnep alkalmat adott arra, hogy a hívek újra megerősödjenek abban a gondolatban, amely Szent Márton életében és példájában központi szerepet kapott: egymásért vagyunk felelősek.

 

 

Hirdetés