Hirdetés

Tevékeny a csornai Karitász csoport az adventben is

A csornai karitászcsoport az idei adventben tartós élelmiszer-gyűjtést hirdetett, hozzájárulva a helyi nehéz helyzetben lévő családok karácsonyi készületéhez.

Hirdetés

A csoport tajai közösségi oldalukon mondtak köszönet és hálát az adományozóknak, akiknek köszönhetően a napokban 52 családhoz (nagycsaládosok, egyedülálló szülők és idősek) vihettek az önkéntesek egyenként több, mint 10 kg élelmiszert.

A több, mint 600 kg adományért köszönetet mondanak a nagylelkű híveknek, akik a Jézus Szíve templomban és a Nagyboldogasszony templomban helyezték el adományaikat.

Külön köszönetet mondtak a jánossomorjai SFS Group Hungary Kft dolgozóinak élelmiszer és játék felajánlásait, valamint a Csornai Korona Polgári Együttműködési Egyesület közreműködéséért, akik elhozták a templomba Belányi József, Széles László, a Kincses család és a Kabasi pékség adományait.

A Győri Egyházmegyei Karitász Központ közvetítésével december 2-án a győri Metro Áruházban kaptak lehetőséget tartós élelmiszergyűjtésre, az itt gyűjtött 300 kg-nyi adomány egy részét is most osztották ki a helyi családoknak.

Az önkéntesek mellett közösségi szolgálatot teljesítő fiatalok is segítettek a leltározásban és a csomagolásban, melynek köszönhetően több, mint 500 kg élelmiszer (tartós élelmiszer, alma, burgonya, konzerv és friss cipó) juthatott el a családokhoz, miután Winkler Zsolt atya az adományokat megáldotta.

Mindemellett a templom „caritas perselyében” 123.000 Ft gyűlt össze, amelyet karácsonyi melegétel vásárlásra fordítanak.

Külön megköszönték a média megjelenést a Rábaközi Televízió-Molnár Tv Kft-nek, a megosztásokat és az intézményeknek, üzleteknek plakátjaik kihelyezését.

 

 

 

Hirdetés