Hirdetés

A Hajnalcsillag születését népdalokkal ünnepelték

Szép előadásokkal ünnepelték a kapuvári Hajnalcsillag Dalkör születésnapját tegnap a Rábaközi Művelődési Központban.

Hirdetés

A Hajnalcsillag Dalkör a házhelyi nyugdíjas klub keretein belül alakult immár 15 éve. Az eleinte csupán saját örömére daloló közösség később szép eredményeket ért el különböző megyei és országos megmérettetéseken is.

Példát mutatnak arra, hogy idős korban is lehet aktívan tevékenykedni és célokat teljesíteni, ezt értékelve a város önkormányzatától a „Kapuvár 50” emlékérmet is megkapta a dalkör 5 évvel ezelőtt a kulturális életben végzett tevékenységéért.

Számos, környékbeli dalkör köszöntötte előadásával az ünnepelt csoportot.

Hogy mennyire fontos egy-egy ilyen hagyományokat ápoló csoport működése, arra az ünnepséget vezető Odoricsné Buthi Krisztina, a Nyitott Kapu-Vár Térségi Szociális Szolgáltató Központ vezetője hívta fel a figyelmet. Majd háláját fejezte ki a dalkörnek a hagyományok ápolásárért.

– Köszönjük, hogy sok-sok régi dalt feldolgoznak, melyek a múltunk részei, melyek elvesznének nélkülük. Munkájuknak köszönhetően számos régi nóta marad fenn, így múltunk apró darabjait ismerhetjük meg – mondta el Odoricsné Buthi Krisztina.

Ezt követően Tóth Imre, Kapuvár alpolgármestere részesítette elismerésben a közösséget, melyet átvett Horváth Imréné, aki megálmodta, megszervezte a dalkört, intézi a teendőket, működteti a csoportot és Tóth Imréné, aki művészi módon irányítja a zenei munkát. Horváth Imrének is megköszönték munkáját, aki technikai tagként vesz részt a csoport életében.

 

 

 

Hirdetés