Hirdetés
A kapuvári rendőrök elfogták a Babóton elmenekült embercsempészt
A 19 éves román állampolgárt őrizetbe vették, és embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói.
A járőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának információi alapján – 2021. augusztus 25-én 7 óra 10 perckor állítottak meg egy román honosságú gépkocsit az M85-ös számú gyorsforgalmi úton, Babót község külterületén. A jármű vezetője a rendőri intézkedés megkezdése előtt, az autóból az út melletti erdőbe menekült. A gépkocsi ellenőrzése során az egyenruhások megállapították, hogy abban tizenhét illegális migráns tartózkodik, akik közül tizenketten szírnek, és öten szomáliai állampolgárnak vallották magukat. A külföldi személyek sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni, ezért őket a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították. A kapuvári járőrök a délutáni órákban az M85-ös autóút babóti pihenőjében elfogtak egy 19 éves román fiatalembert, akit az illegális migránsokat szállító jármű sofőrjeként azonosítottak. Előállították őt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.