Hirdetés
A Mesterségem Címere Roadshow nyomában – hatodik állomás

Az Iparkamara Fertő-Rábaközi Térsége harmadik alkalommal rendezi meg nyári, pályaorientációs programsorozatát. Több, mint 400 gyereknek biztosít lehetőséget 8 héten keresztül különböző szakmák megismerésére.
A kamara Fertő-Rábaközi Térsége egész évben szem előtt tartja a szakmák bemutatását és a pályaorientáció elősegítését. Immár harmadik alkalommal csatlakoztak a nyári táborokhoz, így a tanulók szünidőben is tájékozódhatnak, szélesebb körű ismereteket szerezhetnek az általuk választható szakmákról és a térségi munkaerőpiaci környezetről játékosan. A Mesterségem Címere Roadshow elnevezésű programsorozat olyan vállalkozások számára is bemutatkozási lehetőséget nyújt, akik szívesen vesznek részt a pályaorientáció folyamatában. Újdonság, hogy az idei esztendőben több térségi település és tábor is csatlakozott kezdeményezéshez.
A Mesterségem Címere programsorozat hatodik állomása Kapuvár volt, ahol a helyi Rábaközi Művelődési Központ által szervezett nyári tábor diákjai a turizmus-vendéglátás területéről szerezhettek hasznos információkat az ÍzvadÁSZOK Kapuvár Gasztronómiai Egyesület közreműködésével.
Az ÍzvadÁSZOK története több, mint 15 évvel ezelőtt indult, amikor belekezdtek a régi hagyományok felelevenítésébe és a neves kapuvári ételek elkészítésébe. Magyar László, az egyesület elnöke büszkén idézte fel az első emlékezetes pillanatot, amikor a Hajnalcsillag Dalkör számára, egy nyugdíjas találkozó keretein belül készítettek ételt, amely azóta hagyománnyá vált. Szaporodtak a felkérések, közintézmények, óvodák, iskolák részéről, valamint városi rendezvényeken is aktívan részt vesznek azóta is. Az aktív és értékteremtő munkára az országosan is ismert és elismert Szabadtűzi Lovagrend is felfigyelt, és maglódi központjában tagjai körébe fogadta az ÍzvadÁSZOKat. A szeretetfőzés helyi úttörőjeként, Kapuvártól Rómáig segítenek a rászorulóknak. Központjukban kialakítottak egy ételgyűjtő pontot, ahova és ahonnan bárki vihet élelmiszert szükség szerint.
2015 óta külföldön is tevékenykednek, ugyanis a kapuvári származású Kiss György Barnabás ferences szerzetes, detroiti magyar plébános közbenjárásának köszönhetően Rómában, a Sant'Egidio ingyen konyhán főznek vízkeresztkor a szegényeknek.
A program során közel Erdős Vilmos, a kamara térségi titkárának szervezésében 30 gyermek ismerkedhetett a szakács és cukrász szakma szépségeivel, Magyar László és Magyarné Pócza Katalin, az ÍzvadÁSZOK vezetői jóvoltából, akik izgalmas feladatokkal és finom ételekkel készültek a gyerekek számára.
Fűszeres csirkemell csíkokat készítettek salátaágyon, a desszert pedig fahéjas churros volt csokiöntettel.
A program során az alábbi szakmákkal ismerkedhettek a gyerekek:
- Szakács,
- Pék-cukrász