Hirdetés

 

Bűnmegelőzési előadás a Páli Szent Vince Iskolában

November 21-én a Páli Szent Vince Katolikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda 6.A, 6.B és 6.C osztályai tartalmas és fontos bűnmegelőzési előadáson vettek részt.

Hirdetés

A program célja az volt, hogy a tanulók hiteles forrásból kapjanak tájékoztatást az iskolai és online térben előforduló bántalmazás formáiról, felismerési lehetőségeiről és következményeiről.

Az eseményen Varga András iskolarendőr és Bendi-Rózsa Erzsébet iskolai szociális segítő beszélgetett a diákokkal. Közérthetően mutatta be a bántalmazás típusait, a szereplők közötti dinamikát, valamint azt, hogy milyen súlyos következményekkel járhatnak a látszólag ártatlan helyzetek is – akár az online térben, akár az iskolai közösségen belül.

A szakemberek kitértek azokra a bűncselekményekre is, amelyek az iskolai környezetben előfordulhatnak, és felhívták a figyelmet arra, milyen fontos a felelős magatartás, a segítségkérés és a társas támogatás. A tanulók kérdéseket tehettek fel, saját tapasztalataikat is megoszthatták, így az előadás interaktív és gondolatébresztő párbeszéddé alakult.

Az iskola célja, hogy a diákok biztonságban érezzék magukat, és tudatosan, felelősen használják a digitális eszközöket, illetve építő módon vegyenek részt közösségeik életében. Az ilyen programok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy erősödjön a megelőzés, valamint a tiszteleten és együttműködésen alapuló iskolai légkör.

 

 

Hirdetés