Hirdetés

Futás és Szórakozás: KapuvárRun 2023

Szeptember 24-én vasárnap rendezik a KapuvárRun futófesztivált, aminek részleteiről fontos információkat osztott meg Tóth Imre alpolgármester és Soós Olivér a verseny főszervezője.

Hirdetés

A futófesztivál útvonala eltér a tavalyitól, a futók nem hagyják el Kapuvárt, végig a városban teljesítik a maratoni, félmaratoni, illetve a rövidebb távokat is. Lerövidül a pályahossz, 1 kör 5,3 kilométer lesz.

A versenyzők számára meghirdetettek 5 km távot, 10 km félmaratont, maratont, valamint olyan versenyszámok szerepelnek a futófesztiválon, mint kutyás futás, Talking Walking, illetve a maraton és a félmaraton csapatban, váltóban is teljesíthető.

Jó futóidőkre számítanak, mivel a pálya szinte teljesen sík. A rendezvény napján is lehet nevezni. A folyadék- és kalóriapótlása biztosítva lesz a futóknak. A frissítőpontok előírás szerint körülbelül 2,5 kilométerenként helyezkednek el, kettő az első, a rajt-cél közelében, a másik a Cseresznye sor felső részén.

Az útvonalon biztonsági okokból két helyen útzárat iktattak be a Damjanich utcáról a Holdfény presszónál a lefordulástól a Pozsonyi u. bekötéséig, és a Cserszenye sor elején kerékpárúttal nem rendelkező részen. Itt mindkét irányból tilos lesz autóval a behajtás a verseny idején. A szombati „Kapuvár szeretlek” nagyszabású zenés rendezvény színpadát a Várárokban nagy rendezvénysátor átalakítják. A versenyzők itt öltözhetnek át, ruhatár áll a rendelkezésükre és később az eredményhirdetés és a díjak átadása is valósul meg. A rendezvény helyszínéhez közel a futóknak tisztálkodási lehetőséget is biztosítanak.

A szponzorok jóvoltából értékes tárgynyereményeket, érmeket kapnak a győztesek, és az indulók között is értékes tárgyakat sorsolnak ki. Minden induló rajtcsomagban részesül, amiben technikai futópólót és több ajándékot találnak, amit az előnevezettek már szombaton átvehetnek.

Az érdeklődők a WILK 2023 honlapján tájékozódhatnak a futófesztiválról.

 

 

Hirdetés