Hirdetés
Hamarosan nyit a kapuvári strand
A Kapuvári Strand és Gyógyfürdő nyári nyitásáról tartott ma sajtótájékoztatót Hámori György polgármester és Horváth László, valamint Tóth Imre képviselők.
Előreláthatóan június 22-én megnyitja kapuit a kapuvári strand a lubickolni, gyógyulni vágyók előtt, derült ki a felújítás alatt álló fürdő területén tett látogatás során. Elkészült a termálmedence és más meglepetést is tartogat a nagyszabású felújítás.
- Mióta a város, a Kapuvári Strandüzemeltető és Szolgáltató Kft. átvette az üzemeltetést, az volt a célunk, hogy a kapuváriak, ha részlegesen is, de tudják használni a strandot a felújítás során is. – mondta el Hámori György, a város polgármestere. Tavaly nyáron úszómedencével, tanmedencével és pancsolóval nyitott meg a fürdő.
Hámori György beszámolt arról is, hogy a strandon nagyszabású felújítást végeztek. Megtörtént a talajban a közművezetékek cseréje, közel 30 év után felújították és üzembe helyezték a város tulajdonában lévő termálkutat. Több, mint egy kilométeres távolságig modern szigeteléssel ellátott vezetéket építettek ki a kúttól a fürdőig, mellyel minimalizálták a víz hőveszteségét. A jövőre gondolva a lakótelepi kazánháznál leállási lehetőséget alakítottak ki, hogy télen is hasznosítani tudják a keletkező energiát.
- A kapuvári víz gyógyhatását a kiemelkedően magas sótartalom okozza, ezért bizonyos törvényi szabályozásoknak meg kellett felelni, ezért tavaly nem tudtuk megnyitni tervezetten a felújított termálmedencét. A szezonzárás után megkezdődtek a munkálatok, és egy 450 köbméteres hígító medence épült, amely immár biztosítja, hogy a kifolyó víz sótartalma megfeleljen az előírásnak, és a Rábába engedhető legyen – tájékoztatott a polgármester.
Megújították és modernizálták a gépházat is. Az esetleges hibajelentések az igazgató, valamint a technikai személyzet telefonján jelennek meg a gyors intézkedést elősegítve. A tereprendezés jelenleg is zajlik a strand területén, hogy esztétikus környezetben pihenhessenek a látogatók.
- A családokra, gyerekekre gondolva kialakítottunk egy új élménymedencét, amit szeretnénk mihamarabb megnyitni a fürdőzők előtt. A tervezés megtörtént, hamarosan az is kiderül, ki végzi a kivitelezést – mondta el a városvezető – A strandon folyamatos felújítást tervezünk az elkövetkezendő időben is. Terveink között szerepel az élménymedence mellett a meleg vizes medence lefedése, hogy a téli időszakban is használható legyen a gyógyulni vágyók számára. Mindemellett szeretnénk kialakítani egy wellness- és szálláslehetőséget is biztosító apartmanházas övezetet, hogy ezzel a város lakosságát kiszolgáljuk és a turizmust is fellendítsük.
A nyitás napjául a június 22-t tűzték ki, de ha előbb végeznek a munkálatokkal, előre hozzák az időpontot, számolt be a polgármester, majd ismertette a belépők díját is.
A jegyárakat illetően a kapuvári lakosok kedvezményes jeggyel léphetnek be a fürdőbe, de a máshonnan érkező fürdőzők is versenyképes, megfizethető áron strandolhatnak. A felnőtt egész napos ár 2900 forint lesz, a kapuváriak kedvezményt kapnak, ők 2100 forintért válthatják meg jegyüket. A nem kapuvári
nyugdíjasok 2400 forintért léphetnek be, a kapuváriak 1600 forintért. Vidéki diákoknak 2200 forintba kerül a jegy, kapuváriaknak 1400 forint lesz. A nem kapuvári gyermekek, akik 4 és 6 év közöttiek, 1400 forintot kell fizetni, kapuváriak után 1000 forintot. Négy éves kor alattiak ingyen léphetnek be.