Hirdetés

Ízek viadala Kapuváron

A IX. Berg Chef Kupát rendezte meg a kapuvári SSZC Berg Gusztáv Szakképző Iskola, amely a Győr-Moson-Sopron Vármegyében szakács képzést folytató iskolák regionális csapatversenye.

Hirdetés

Négy iskolából indultak csapatok a megmérettetésen Kapuváron, ahol a fiatal szakács növendékek íncsiklandó ételeket készítettek, mindeközben tapasztalatot cseréltek, tanultak és versenyeztek. Háromtagú zsűri értékelte a háromfogásos alkotásokat a megmérettetésen. A zsűri elnöke idén is Báthory Gergely volt, a budapesti Laurel étterem
vezetője, aki nem mellesleg Berg-leszármazott.

Az elnök ismertette a szempontokat, amik alapján értékelték a bírák az alkotásokat. Ez követően bemutatta Karácsony Bencét a csopaki étterem séfjét, aki figyelte a diákok munkáját. A vezető tette ezt azért, hogy a tehetséges tanulókat felkarolva a későbbiekben akár gyakorlati helyet biztosítsanak, munkalehetőséget kínáljanak a kiválóságoknak.

- Számunkra kiemelten fontos a fiatalok tehetséggondozása, igyekszünk egyengetni a karrierjüket, akár segíteni azokat, akik arra érdemesek, hogy neves külföldi éttermekbe eljussanak. Aki szakmaként gondol erre a területre és komolyan veszi, úgy gondolom jó helyen lehet nálunk a pályája elején – mondta el Báthory Gergely.

Az első helyen a SSZC Berg Gusztáv Szakképző Iskola tanulói végeztek ételkülönlegességeikkel és számtalan dicsérő szót zsebelhettek be, valamint idén a vándorserleg is a Kapuváron maradt. A második helyen pontegyenlőséggel a Győri SZC Glück Frigyes Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum, a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum és a Soproni SzC Kossuth Lajos Szakképző szakács növendékei álltak.

A polgármesteri különdíjat a Győri SZC Glück Frigyes Turisztikai és Vendéglátóipari Technikum kapta, az ÍzvadÁSZOK Kapuvár Gasztronómiai Egyesület különdíját a Győri SZC Krúdy Gyula Turisztikai és Vendéglátóipari Technikumnak adta át Magyar László az ÍzvadÁSZOK vezetője.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara különdíját a legszebb tál kategóriában Erdős Vilmos, térségi irodavezető nyújtotta át a SSZC Berg Gusztáv Szakképző Iskola csapatának.

 

 

Hirdetés