Hirdetés

Kerékpáros sérült meg egy Kapuváron történt közúti közlekedési balesetben

Egy 69 éves kapuvári férfi néhány nappal ezelőtt személygépkocsival közlekedett Kapuváron, a József Attila utcában.

Hirdetés

Útja során a Szent István király utca kereszteződésébe – az „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla utasítása ellenére – úgy hajtott be, hogy nem biztosított áthaladási elsőbbséget a neki jobbról érkező kerékpáros hölgynek. Az ütközés elkerülése érdekében a biciklis a kormányt elrántotta, amelynek következtében elesett. A baleset során a 77 éves vitnyédi asszony megsérült, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

Az eset körülményeit a Csornai Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a kerékpáros- és motorosbalesetek megelőzése érdekében a közlekedők figyelmét az alábbiakra hívja fel:

  • Közlekedjenek fokozott figyelemmel! Mindig számítani kell arra, hogy bármelyik pillanatban hirtelen kell fékezni, esetleg vészfékezés közben kikerülési manővert is végre kell hajtani.
  • Az egymás melletti motorozás, kerékpározás semmilyen körülmények között nem ajánlott, mivel nem biztosít elég helyet a manőverezésre.
  • A helyes követési távolság megválasztása igen fontos, de emellett mindig úgy kell motorozni, kerékpározni hogy legyen menekülő útvonal. Hirtelen veszélyhelyzet esetén nem az akadályt kell nézni, hanem a menekülő útvonalra kell koncentrálni.
  • Fontos, hogy a motorosok és biciklisek úgy közlekedjenek, hogy folyamatosan jól láthatók legyenek az autók visszapillantó tükreiben, ne a holtterükben vezessenek!
  • Használjanak megfelelő védőfelszerelést! Az élénk színű fejvédő, motoros- és biciklisruha nemcsak könnyebben észrevehetővé teszi a kétkerekűvel közlekedőt a többi sofőr számára, de egy esetleges balesetben a súlyos sérülések kockázatát is csökkentik.
  • Csak felkészülten, felkészített motorral, kerékpárral induljon útnak!

Az autósokat kérik:

  • Útjuk során kiemelt figyelemmel legyenek a motorral, kerékpárral közlekedőkre!
  • Vezessenek türelmesen, toleránsan, az „Elsőbbségadás kötelező”, illetve az „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtáblák szabályait a kétkerekűvel közlekedők esetében is kivétel nélkül tartsák be!

… hogy mindenki hazaérjen!
 
 

 

 

Hirdetés