Hirdetés

Kibővítik és rendbeteszik az edzőpályát Kapuváron

Elkezdődött Kapuváron a KSE edzőpályájának kibővítési és rendbetételi munkálatainak második szakasza, amely hatalmas mértékben elősegíti a minőségi szakmai munkát a klubnál. Tavaly már megújult a teljes világítás, most folytatjáj a létesítmény korszerűsítését. 

Hirdetés

A második szakasz kezdetét az Ace Cargo Kft tulajdonosa, Lukácsi Attila tette lehetővé azzal, hogy ingyen felajánlotta a földmunka kivitelezését. Ez a nemes gesztus segített jelentősen előmozdítani a munkálatokat és az egész projektet. A gépi talajelőkészítésben is kulcsfontosságú szerepet játszott Kovács Ferenc, akit külön köszönet illet a segítségéért.

A fejlesztés harmadik ütemében a tervek szerint elkezdődik a labdafogó hálók telepítése, amelyek több mint 300 fm hálóból és tartószerkezetből állnak majd. Ezeknek a hálóknak és tartószerkezeteknek a kivitelezését egy TAO pályázat révén valósítják meg, amit a Nebuló FSE jóvoltából nyertek el. Ez az újítás segíteni fogja a játékosokat a gyakorlás során, és javítja a tréningek hatékonyságát.

A fejlesztés negyedik ütemében a volt Ricsa épületből négy öltözőt alakítanak ki, valamint kiszolgáló helyiségeket terveznek hozzá. A pályázatot Kapuvár Város önkormányzata valósítja meg, és ennek köszönhetően az edzők és játékosok még kényelmesebb körülmények között készülhetnek a mérkőzésekre.

A Kapuvári SE vezetősége és játékosai izgatottan várják, hogy befejeződjenek ezek a munkálatok, és új, modern létesítményekben folytathassák edzéseiket és mérkőzéseiket. Ez a fejlesztés nemcsak a klub számára, hanem az egész közösség számára is hatalmas előrelépést jelent, és biztosítja, hogy Kapuvár sportélete továbbra is erősen virágozzon.

 

 

Hirdetés