Hirdetés

Meglepetés a Garta Napon

Kapuvár önkormányzata és a Kapuvár-Garta Önkéntes Tűzoltóegyesület 15. alkalommal rendezte meg a Garta Napot.

Hirdetés

Az ünnepségen részt vett a kapuvári rendőrkapitány, dr. Timsina István alezredes és a Győr-Moson Sopron Vármegyei Rendőrkapitányság bűnügyi igazgatója, Nagy Ágnes rendőrezredes, Hámori György jelenlegi és Horváth László leendő polgármester. Az esemény vendége volt dr. Gadányi Károly a Magyar Tudományos Akadémia doktora, aki fiatal tanárként pályáját a Kapuvári Gimnáziumban kezdte, és a városhoz való kötődése azóta is töretlen.

Hámori György polgármester beszédében kiemelte, hogy a Garta Nap nagyon fontos a városrésznek, mert Garta mindig nagyon erősen ragaszkodott a polgári és keresztényi értékrendjéhez. Kiemelte, hogy a Kapuvár-Gartai Önkéntes Tűzoltó Egyesület motorja ennek a közösségnek, majd megköszönte a 18 évnyi támogatást, amit a város lakosságától kapott.

– Szeretném megköszönni a sok szeretetet és biztatást, és remélem, hogy ugyanígy fognak hozzáállni Horváth László kollégámhoz, és utódómhoz, és ugyanilyen szeretettel fogják fogadni, és segíteni az ő munkáját is – mondta a polgármester.

Ezt követően Hámori György polgármester a rendezvény keretein belül „Kapuvár Tiszteletbeli Polgára” kitüntetést adott át dr. Gadányi Károly professzornak.

A professzor meghatottan mondott köszönetet:

– 53 éve érkeztem ide, 51 éve mentem el, de nem távoztam. A kitüntetések, elismerések úgy kezdődnek, hogy valaki valahol valakinek eszébe jut, de ehhez kellett, hogy legyen ez a kapcsolat is, a kölcsönös szeretet. Kapuvárról, Gartáról el lehet távozni, de elszakadni nem lehet, és nem is szabad.

Az ünnepség végén Gulyás Vilmos atya megáldotta Kapuvár és környékének, a Rábaköznek mezőgazdasági terményeit.

 

 

Hirdetés