Hirdetés

Nagyböjti lelkigyakorlat Kapuváron

2021. március 20-21-én az esti szentmisék keretében lelkigyakorlatos szentbeszédet tartott Dr. habil. Németh Gábor atya, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Titkárságának irodaigazgatója a kapuvári Szent Anna templom közössége részére.

Hirdetés

Prédikációját két szentség: a bűnbocsánat és az Eucharisztia szentsége köré fonta:


A Szentírás nem szűnik meg Isten jóságát hirdetni, aki nem ítéli el az embert, hanem újra és újra közösségre akar vele lépni. Keresztelő János hirdeti: tartsatok bűnbánatot; meggyőződése: Isten közeledik, erre az embernek készülnie kell, és ez a készület a megtérés és bűnbánat. Jézus tanításának is ez a központi gondolata: újuljatok meg, közel van az Isten országa. Vagyis alakítsátok át gondolkodásmódotokat, úgy tekintsünk tetteinkre, ahogy Isten tekint rájuk. Az igazi megtérés az, hogy becsületesen szembenézek a bűneimmel, őszintén megbánom, bocsánatot kérek értük. Nem mást akarok tenni, hanem én akarok más lenni. Isten pedig nem tartja számon a rossz múltat. Van megbocsátás, ha van bánat; hazatérés is. Nagyböjt lehetőség: megbocsátani és bocsánatot kérni.


Jézus földi életében a nagycsütörtöki vacsora volt az utolsó. Étkezés, melynek központi eleme a közösség: a közös asztalhoz telepedettekkel megosztom az ételemet, az életemet. A szentmise nem más, mint a szentáldozásra való előkészület. Egy vendéglátás: a legnagyobb, a legtökéletesebb hív engem az asztalához. A kafarnaumi századossal mi is elimádkozzuk: „Uram, nem vagyok méltó…”, de Jézus nem azért adja önmagát, mert megérdemlem, hanem mert szeret. Az Egyház az Eucharisztiából él; - kérdezzük meg magunkat: És én? Az Egyház élő tagja vagyok, belőle élek? Ahogy a kenyeret átjárja Jézus jelenléte, járja át az én életemet is az ő jelenléte. Ahogy a kenyér átváltozik Jézussá, ugyanúgy kell átváltoznia az én életemnek is, Jézussá kell válni.


A szentmise végén Radó Tamás plébános atya személyes hangú szavakkal köszönte meg Gábor atyának a bűnbocsánat szentségének kiszolgáltatását és nagyböjti tanítását.
A liturgia végén Tóth Imre, a Plébániai Tanácsadó Testület alelnöke köszöntötte és gratulált Mons. Radó Tamás pápai prelátus, plébános atyának abból az alkalomból, hogy több évtizedes egyház-, illetve közösségépítő munkája, valamint a kapuvári keresztény szellemiségű oktatás és nevelés intézményi kereteinek kialakításában vállalt szerepe elismeréseként a magyar érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetésben részesült.

A nagyböjti készülődés során vezessen a szentbeszédben idézett vers, melyben a bánat és megtérés, az emlékezés és feledés kettősségét fogalmazza meg az ismeretlen költő:


A mások bűnét, gyarlóságát homokba írjad,
A meg nem értést, támadásokat fel ne rójad!
A Mester is így cselekedte ezt,
Bár várta Őt a golgotai kereszt.
Az asszony bűnét a porba írta,
Ő elfeledte, a szél elfújta.

Ha nem látják, hát a homokba írjad!
Emlékeid, mik idekötnek, homokba írjad!
Mit kölcsönadtál, pénzt, bizalmat, a porba írjad…
De bizton számíthatsz az Úrra,
Ezt márványba vésd.
Ezt ne írd a porba!

 

 

Hirdetés