Hirdetés

Néptáncgála Kapuváron: Telt házas előadás a Rábaközi Művelődési Központban

A Dr. Barsi Ernő Alapfokú Művészeti Iskola nagyszabású néptáncgálát rendezett, ahol a kapuvári csoportok mutatták be az első félév során elsajátított tudásukat.

Hirdetés

A fellépők népi játékfűzéseket, tánckoreográfiákat és szokásfeldolgozásokat adtak elő, sokak számára ez volt az első színpadi szereplés.

A Rábaközi Művelődési Központ színházterme teljesen megtelt – minden szék foglalt volt, sőt, még pótszékeket is ki kellett helyezni. A műsort a Kapuvár Néptáncegyüttes Ifjúsági csoportja kezdte egy látványos nyitótánccal. A színpadon a Kalinkó, Bilicke, Majkó, Suttyó, Derőce, Kófic és Tilámli csoportok táncosai léptek fel, majd az estet a Kapuvár Néptáncegyüttes zárta.

– A közönség megismerheti a néptánc és a népzene lélektől lélekig tartó varázsát, valamint a néptánc közösségmegtartó erejét – hangsúlyozta köszöntőjében Csitei Gábor, az iskola vezetője. Kiemelte, hogy a Barsis táncosok nemcsak őrzik és ápolják a magyar kultúra ősi hagyományait, hanem azt továbbadják és építik.

A rendezvény nemcsak a táncosok számára volt felejthetetlen élmény, hanem a közönség is vastapssal jutalmazta a fellépőket, akik méltón képviselték a néptánc hagyományát Kapuváron.

 

 

 

Hirdetés