Hirdetés

Óvodások és iskolások a kapuvári laktanyában

A Kapuvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség szeptember 19-én nyílt napot tartott, amelyen százhatvan óvódás és általános iskolás, valamint kísérőik vettek részt.

Hirdetés

A gyerekek és felnőttek megismerkedhettek a katasztrófavédelem és a tűzoltóság munkájával. A forgószínpad szerűen berendezett bemutatón megtekintették a hivatásos tűzoltók egyéni védőfelszereléseit amit saját magukra is ölthettek az érdeklődők. Figyelmesen hallgatták a beavatkozásokon használt tűzoltási- és műszaki mentési eszközökkel, a tűzoltó gépjárművekkel és a sugárveszélyes káresemények során alkalmazott gépjárművel kapcsolatos fontosabb információkat is. Játékos keretek között tűzoltási feladatot is kipróbálhattak, valamint megtapasztalhatták milyen füstben, korlátozott látási viszonyok között tájékozódni. Mindezek mellett nagy sikert aratott a tűzoltási bemutató is, valamint a „szelfi sarok” ahol a védőruhába bújt kis tűzoltók büszkén pózoltak a kamera előtt. Reméljük, hogy minden résztvevő hasznos információk birtokában és élményekkel gazdagon tért haza.

Fotó: Kapuvár KvK

 

 

Hirdetés