Hirdetés

 

Téli hangolódás várja a látogatókat december 6-án a Szabadság Kertben

A Szabadság Kert idén először rendezi meg a Winter Vibes elnevezésű téli hangolódó eseményét, amely december 6-án, szombaton 15 órakor nyitja meg kapuit Kapuváron, a Szabadság utca 2. szám alatt.

Hirdetés

A szervezők egy meghitt, ugyanakkor lendületes délutánt és estét ígérnek mindazoknak, akik szeretnék közösen ünnepelni a tél beköszöntét.

Az eseményen a látogatók többek között illatos, gőzölgő forralt borral, ünnepi puncsokkal és krémes forrócsokoládéval melegedhetnek fel. A gyerekeket és a „felnőtt gyerekeket” egyaránt várják édes téli finomságokkal. Természetesen nem maradnak el a Szabadság Kertben megszokott street food kedvencek sem, hiszen a szervezők szerint a hideg évszakban is jár a minőségi, frissen készült étel.

A hangulatot téli zenei válogatás, fények és jó társaság teszi teljessé, emellett a szervezők több meglepetéssel is készülnek, amelyeket folyamatosan osztanak meg a rendezvény közösségi oldalán. Az érdeklődők ezért arra biztatják a vendégeket, hogy kövessék a Szabadság Kertet Facebookon, és kapcsolják be az esemény értesítéseit, hogy semmiről ne maradjanak le.

A Szabadság Kert már izgatottan készül az adventi időszak nyitóeseményére, és mindenkit szeretettel vár december 6-án egy valódi téli vibe-okkal teli délutánra és estére.

 

 

Hirdetés