Hirdetés

Több, mint 100 éves iskolapadok a kapuvári múzeumba

Szeptemberben az iskolakezdéshez kapcsolódóan a hónap műtárgyaként a Rábaközi Muzeális Kiállítóhelyen egy 1900-as évekből származó táblát és szintén korabeli elemi népiskolai padokat állítottak ki.

Hirdetés

A 20. század elején a falvak és az uradalmi majorok elemi népiskoláinak berendezése a tanári katedrán és a gyerekek padjain kívül csupán egy állványos táblából, számológépből, szemléltető képekből, kályhából, szekrényből és fogasból állott. A fából készült padok az egykori szárföldi elemi népiskola padjai voltak, amelyeket talán még a mai rábaközi gyerekek nagyszülei, dédszülei is koptattak, túlélve a háborús pusztítást és a későbbi selejtezéseket. A padok mellett kiállított táblán még az egykor krétával
körültekintően, szépen felírt nagy és írott „A” betű látható, illetve egy felrajzolt alma a betű tanulását elősegítendő.

A műtárgy 1984-ben került a Rábaközi Múzeum gyűjteményébe. A padokon látható fakeretbe foglalt palatáblákon az írás-olvasás tudományát gyakorolták az egykori kisdiákok.

A kiállított tárgyak megtekintése mellett a tárlaton érdekes információkat hallhatnak az érdeklődők a kor iskolarendszeréről, annak fejlődéséről, a tanítók képzéséről. Az egykori iskolát idéző műtárgyak mellett a 2011-ben megnyílt „Kapuvár anno… Fejezetek a város és környéke történetéből” című állandó kiállítását is megtekinthetik az érdeklődők Kapuváron.

– Bemutatósorozatunk legfőbb célja, hogy ezeket a féltve őrzött, de értékes emlékeinket minél több emberrel megosszuk és bemutassuk múltunk értékeit – mondta el a tárlatvezető, Erdősné Varga Izabella.

Mi ott leszünk a következő kiállításon, tartsanak velünk a jövő hónapban is!

 

 

Hirdetés