Hirdetés

 

Vármegyei néptánctalálkozót rendeznek Kapuváron

Február 7-én, szombaton Kapuvár ad otthont a Győr–Moson–Sopron Vármegyei Néptánctalálkozónak, amelyet a Rábaközi Művelődési Központban rendeznek meg.

Cikkben banner 4 - 468x60px zold
Hirdetés

A 14.30 órakor kezdődő esemény a vármegye néptáncegyütteseinek és hagyományőrző csoportjainak találkozása, bemutatkozása és közös ünnepe lesz.

A rendezvény programja két részben valósul meg. 14.30 és 16.00 óra között a vármegyei néptánctalálkozó első része várja az érdeklődőket, majd 16.30 és 18.30 között a második rész következik, amelyben ismét a térség sokszínű néptánckultúrája kerül a középpontba. Az est 18.30 órától táncházzal folytatódik, ahol a résztvevők és a közönség együtt élhetik át a közös tánc örömét.

A szervezők célja a néptánchagyományok ápolása, a közösségek közötti kapcsolatok erősítése, valamint a magyar népi kultúra értékeinek bemutatása minden korosztály számára. A rendezvény ingyenesen látogatható, így bárki betekintést nyerhet a vármegye hagyományőrző életébe.

A program a Csoóri Sándor Program támogatásával valósul meg. A szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak egy közösségi élményekben gazdag, egész délutánon és estén át tartó néptáncünnepre Kapuváron.

 

 

Hirdetés