Ferenc pápának légzési elégtelensége volt
Ferenc pápának a nap folyamán két alkalommal akut légzési elégtelensége volt a tüdőben felhalmozódott nyálka miatt, ami hörgőgörcshöz vezetett - közölte a Szentszék az orvosok információira hivatkozva hétfő este.
Ferenc pápa nem mondta el személyesen a vasárnapi áldást, a kórházban fogadta a vatikáni államtitkárt és helyettesét, és írásban küldött üzenetet.
Ferenc pápán hétfőn két bronchoszkópos vizsgálatot végeztek. Szükség volt a jelentős mennyiségű nyálka eltávolítására a tüdőből. A szentszéki sajtóközpontban elhangzott, hogy a váladék a kétoldali tüdőgyulladás következtében rakódott le.

Hétfő délután újraindították a nem invazív gépi lélegeztetést.
Az egyházfő mindvégig éber maradt, és együttműködő volt. Az orvosok továbbra sem bocsátkoznak jóslásba a pápa egészségi állapotának alakulásáról – szerepelt a Gemelli kórház információi alapján összeállított közleményben.
Ferenc pápa tizennyolcadik napját töltötte kórházban. Február 22-én légzési rohama volt, február 29-én pedig elszigetelt hörgőgörcse. Hétfő este a római Szent Péter téren Robert Francis Prevost bíboros, a püspöki dikasztérium prefektusa vezeti az egy hete ismétlődő rózsafüzérimát.

