Hirdetés

Tarolt Adrien Brody magyar építészről szóló filmje a Golden Globe-díjátadón

Tóth László nevétől hangos Hollywood, de nagyot nyert még az Emilia Pérez és A sógun is a Golden Globe-on.

Vasárnap este adták át az idei Golden Globe díjakat Los Angelesben, ahol nagy sikert aratott a rengeteg szállal Magyarországhoz kötődő Brutalista is. A magyar származású Adrien Brody főszereplésével részben itthon forgatott három és fél órás film kétszer is feljutott a dobogó élére, hiszen egyrészt megkapta a Legjobb filmdrámáért járó díjat, másrészt pedig Brody a filmben való szerepléséért vihette haza a Legjobb férfi főszereplő filmdrámában címét. A fikción alapuló film egy magyar emigráns építészről szól, aki a Bauhaustól tanult és a holokauszt túlélőjeként kerül Amerikába, ahol egy nagy presztizsű munka vár rá.

A film rendezője, Brady Corbet beszédében elmondta, hogy a filmmel kapcsolatban rengeteg aggály volt: többször attól féltek, hogy meg sem valósul a projekt. 

Külön érdekesség, hogy Corbet a stáb mellett külön kiemelte a Magyar Filmlabort is, amelynek munkája nélkül a Brutalista nem valósulhatott volna meg.
A Legjobb férfi főszereplő filmdrámában címét megszerző magyar származású Adrien Brody beszédében köszönetét fejezte ki a film stábjának és kiemelte: nagyon fontos számára az általa alakított karakter, hiszen a háború után sokan hasonló utat jártak be, közte az ő nagyszüleinek is. Mellette állt közben magyar származású édesanyja is, Szilvia Plachy.

 

 

 

Hirdetés