A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) idén is megszervezi a telelő erdei fülesbaglyok téli számlálását, és a lakosság segítségére is számít.
Az ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki felesége tudta nélkül felvitt a felesége által nem sokkal korábban örökölt lakásba egy idegen nőt, majd a légyott utáni reggel ellopta a lakásból a neje – ugyancsak örökölt – arany ékszereit.
Az ügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki tavaly nyáron az ellene kiadott elfogatóparancs alapján eljáró rendőrök elől először az őt szállító sofőr fenyegetésével, majd az autóból kiszállva futva, illetőleg folyóba ugorva próbált menekülni.
Január 12-től január 19-ig pályakarbantartási munkák miatt átmeneti változások lépnek életbe a Budapest–Győr–Sopron vasútvonalon. A Budapest-Kelenföld és Budaörs között zajló munkák érintik az IC vonatok budapesti végállomását, illetve egyes menetrendi összefüggéseket is.
Üzletszerűen verte át az online térben vásárlóit az a férfi, akivel szemben a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság a napokban zárta le a büntetőeljárást.