Hirdetés
Azt mondta, leveszi a rontást az ékszerekről, de inkább zálogba adta őket a győri „jósnő”
Egy magát jósnőnek kiadó bűnöző rontáslevételt ígért egy bevásárlóközpontban két aranyékszerről egy járókelőnek, de húsz perccel később már a zálogházban kötött ki a karkötővel és a gyűrűvel. A csaló összesen 165 ezer forint értékben károsította meg a sértettet.
A vádirati tényállás szerint az 52 éves nő 2023 decemberében egy győri bevásárlóközpontban szólította meg a sértett nőt azzal, hogy jósol neki. Jóslás közben a sértetten lévő arany karkötőről és aranygyűrűről azt állította, hogy rontás van rajtuk, de megígérte, hogy leveszi róluk.
A sértett a 165.000 forint értékű ékszereket átadta, azzal, hogy majd másnap a terhelt visszaadja neki azokat.
A jósnő azonban húsz perccel később a bevásárlóközpontban lévő zálogházban már le is adta az ékszereket. Végül a nyomozás során a rendőrök az ékszereket lefoglalták a zálogházban, és a sértettnek visszaadták azokat, így a kár megtérült.
Az ügyben a Győri Rendőrkapitányság nyomozott. Az ügyészség az elkövetőt kisebb kárt okozó csalással vádolta meg. Vele szemben két év szabadságvesztés is kiszabható. Az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni.
A rendőrségi fényképeken a kicsalt ékszerek láthatóak.