Hirdetés

Csalás miatt felelhet egy 39 éves győri nő

A Győri Rendőrkapitányságon 2023. szeptember 27-én eljárás indult ismeretlen tettes ellen, aki a megjelölt napon, a reggeli órákban jogtalanul szerzett meg egy elhagyott, a sértett nevére kiállított bankkártyát, majd azzal különböző boltokban vásárlásokat bonyolított le több tízezer Forint értékben.

Hirdetés

A büntetőeljárás során az elkövető, egy boconádi nő – miután tettét megbánta – megjelent a rendőrségen, és elmondta, hogy a bankkártyát Győrben, a Révai Miklós utcában egy dohánybolt előtt találta, majd azzal drogériában, dohányboltban, és egy hivatalban lévő automatából vásárolt.

A nyomozók a bankkártyát az elkövetőtől lefoglalták, és a nőt csalás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A győri rendőrök az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtották, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal küldték meg a Győri Járási Ügyészségnek.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

  • Amennyiben bankkártyát talál, azt haladéktalanul adja le a kártyát kibocsátó bank bármely fiókjában!
  • A talált kártya leadható továbbá bármelyik rendőrőrsnél, vagy rendőrkapitányságon, illetve a megtalálás helye szerint illetékes jegyzőnél 8 napon belül.
  • Amennyiben a bankkártya leadását elmulasztja, vagy azzal vásárlást bonyolít le, bűncselekményt követ el, amely büntetőeljárást vonhat maga után.

 

 

Hirdetés