Hirdetés

Dark weben rendelt drogot, de elfogták a rendőrök

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály információi alapján tudomást szereztek arról, hogy egy mosonmagyaróvári cég címére – a Dark weben keresztül –többször is rendeltek kábítószergyanús anyagot tartalmazó csomagokat, amelyek ellenértékét Bitcoin virtuális fizetőeszközzel egyenlítette ki a vásárló.

Hirdetés

A lefolytatott adatgyűjtés során a rendőrök látókörébe került egy 21 éves férfi, akin a mosonmagyaróvári nyomozók és a főkapitányság felderítői a csomag átvétele és kibontása közben ütöttek rajta február 2-án a délelőtti órákban.

A feltételezett elkövető lakóhelyén a rendőrök kutatást tartottak, amelynek eredményeként kábítószergyanús anyagot, illetve kábítószer-fogyasztáshoz, adagoláshoz használt tárgyakat találtak.

A mosonmagyaróvári lakost az egyenruhások elfogták és a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályára előállították, ahol – őrizetbe vétele mellett – február 3-án kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

 

 

Hirdetés