Hirdetés

Életeket veszélyeztetett egy sofőr Győrben

A győri rendőrök egy közlekedési bűncselekmény helyszínén tartózkodó gyalogosok és további szemtanúk jelentkezését várják.

Hirdetés

A Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 08010/1195/2024. bűnügyi számon eljárást folytat közúti veszélyeztetés bűntett megalapozott gyanúja miatt.

Egy Volkswagen Tiguan személygépkocsival közlekedő sofőr 2024. március 13-án 15 óra 15 körül Győrben, a Szent István út – Baross Gábor utca kereszteződésénél lévő gyalogos átkelőhelyen – a fényjelző tilos jelzése ellenére – áthajtott, ezzel veszélyeztette az ott közlekedő gyalogosok életét, testi épségét.

A körülmények tisztázása érdekében a Győri Rendőrkapitányság kéri, hogy aki az eset időpontjában a gyalogátkelőhelyen, vagy annak közelében volt és látta azt, jelentkezzen személyesen a Győri Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Győr Szövetség utca 17. szám), vagy hívja a 06-96/520-092 illetve a 06-96/520-094-es telefonszám valamelyikét.

Bejelentés tehető továbbá a nap 24 órájában elérhető Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központja felé a 06-96-417-329-es hívószámon, illetve a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámon, valamint a 112-es, díjmentes központi segélyhívó számon.
 
 

 

 

Hirdetés