Hirdetés
Hálát adtak a megújult templomért és közösségi térért Győrszemerén + videó
Vasárnap délután Győrszemere református gyülekezetének tagjai örömmel és hálával töltötték meg a templomukat és a közösségi házukat, amelyek megújultak egy hosszú és elkötelezett beruházás eredményeként.
A Magyar Falu Program támogatásából megvalósuló, ötven millió forintos befektetés nemcsak a templom állagának megőrzését tette lehetővé, hanem modernizálta a parókiát napelemekkel, irodaépülettel és új fűtéssel. Az adományoknak köszönhetően a nyílászárók is megújultak.
Az eseményen Erlitz Anita lelkipásztor kiemelte, hogy a megújulás nem csak a külsőt érinti, hanem a közösség új lendületét is hozza magával. Az átadó istentiszteleten Márkus Mihály, a Pápai Református Egyházmegye esperese prédikált, míg Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő köszöntötte a jelenlévőket, aki kiemelte, hogy 2019-ben nem véletlenül az egyházi pályázatok megjelenésével kezdődött meg a Magyar Falu Program. A kormánybiztos szerint ez egy üzenet volt, hogy a történelmi egyházak infrastrukturális fejlesztése is ugyan olyan fontos, mint más önkormányzati beruházások támogatása.
Gyopáros Alpár gratulált a megvalósított munkálatokhoz és további sok sikert kívánt a településnek és a helyi református gyülekezetnek.