Hirdetés
Jótanácsok vízen túrázóknak
A nyári szabadság alatt és hétvégenként egyre többen választanak szabadtéri programot, víz melletti pihenést, vagy vízitúrázást szabadidejükben. A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívja a vízen túrázók figyelmét, hogy még körültekintőbben, a szabályok betartásával közlekedjenek a vízfolyásokon.
Minden évben előfordul vármegyénk területén néhány vízi baleset, ahol a tűzoltók segítségét is kérik.
Idén is fontosnak tartjuk a hatékony prevenciós feladatokat, ezért is kérjük a lakosságot, hogy a következőket tartsák szem előtt, ha vízi túrázásra indulnak!
Túrázni csak tapasztalt, az adott szakaszt jól ismerő túravezetővel induljanak!
Még az úszni jól tudók is viseljék a mentőmellényt!
A kenuban elhelyezett csomagokat vízhatlan tartókban helyezzék el, amik úsznak a vízen!
A túra alatt a helyzetüket folyamatosan próbálják a parti tárgyakhoz viszonyítani (épületek, hidak, folyami kilométer, vízi műtárgyak)!
Túra közben a túlzott alkoholfogyasztás végzetes lehet!
Csoportos túra esetén a csoport lehetőleg próbáljon együtt maradni!
Törekedni kell arra, hogy minden kenuba legalább egy tapasztalt személy üljön!
A kenuban ülők a vízen a sodorvonalban ne kapaszkodjanak bele fába, ágba, mert borulhatnak.
MENTÉS ESETÉN:
A vízen borulás esetén első a személyek mentése!
Személy mentésénél igyekezzenek a vízbe jutottat a partra vontatni, ne a kenuba beemelni mert az szintén felborulhat!
Mentésnél soha ne próbálkozzanak a sodrásban a kenu megállításával, igyekezni kell a parthoz közel megállítani a kenut.
Ha már mindenki biztonságban van, csak akkor fogjanak neki a tárgyak mentésének.
HA ÖNERŐBŐL NEM MEGY A MENTÉS, HÍVJANAK SEGÍTSÉGET a 105-ös vagy a 112-es számon.
A jelzésnél az alábbi információra van szükség a gyors segítségnyújtáshoz:
Mikor és hol szálltak vízre?
Hol történt a borulás (parti tereptárgy, épületek, hidak, folyami kilométer, vízi műtárgyak megadásával)?
Hányan vannak veszélyben?
A jelző személy telefonszáma.