Hirdetés
Körözés alatt álló csornai férfit fogtak el a rendőrök
A rendőrök öt személyi sérüléssel, valamint hat anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában, valamint elfogtak egy csornai lakost, aki ellen a Győri Járásbíróság körözést adott ki.
A szolgálatot ellátó állomány összesen hat embert fogott el, ebből kettőt bűncselekmény elkövetése közben tetten értek a rendőrök, kettővel szemben pedig az ellenük érvényben lévő körözés alapján intézkedtek.
A járőrök intézkedéseik alkalmával 12 közigazgatási bírságot szabtak ki, és szintén 12 esetben szabálysértési feljelentést tettek.
Az egyenruhások 405 esetben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek során egy járművezetőnél jelzett pozitív értéket a műszer.
A csornai járőrök 2021. május 25-én 13 óra 5 perckor elfogtak egy 49 éves helybéli lakost, aki ellen a Győri Járásbíróság körözést adott ki. A férfit előállították a rendőrkapitányságra, majd átszállították a Győri Járásbíróságra.
A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság járőrei ugyanazon a napon 22 órakor a városban egy 42 éves helybéli férfival szemben intézkedtek, aki ellen a helyi rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki. A férfit elfogták, majd előállítását követően a megyei rendőr-főkapitányság fogdájába vitték.