Hirdetés

Lépcsőről rúgta arcon a román férfi a magyar rendőrt Sopronban

A 37 éves román férfi tagadja tettét.

Hirdetés

Őrizetbe vettek egy román férfit, aki fejbe rúgott egy rendőrt Sopronban, az ügyben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt nyomoz a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség pénteken az MTI-vel.

A megalapozott gyanú szerint csütörtök hajnalban egy középkorú román férfi a vele szemben Sopron belvárosában intézkedő rendőr százados irányába ütött, majd egy társasház bejáratánál állva, a lépcsőről kétszer fejbe rúgta a sértettet – olvasható az ügyészség közleményében.

A rúgások következtében a rendőr – nyolc napon belül gyógyuló – arccsontzúzódást szenvedett.
Mint írták, a nyomozó ügyészség gyanúsítottként hallgatta ki a 37 éves férfit, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését.

A kommüniké szerint a férfi által elkövetett bűncselekményt a törvény egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

A Központi Nyomozó Főügyészség közölte, a Győri Regionális Nyomozó Ügyészség indítványozta a férfi letartóztatását, amelyről a Győri Járásbíróság nyomozási bírája pénteken dönt.

Forrás: mandiner.hu

 

 

Hirdetés