Hirdetés
Lopásra szakosodott bűnözőket kapcsoltak le a soproni rendőrök
A Soproni Rendőrkapitányság egy 41 éves férfival és két társával szemben indított eljárást, akik több vagyon elleni bűncselekményt követtek el.
Ez év júniusától számos feljelentés érkezett a rendőrkapitányságra, hogy ismeretlen tettesek Sopronhorpácsról, valamint Ausztriából értékes fűnyíró traktorokat, láncfűrészeket és egyéb eszközöket vittek el. Fény derült arra is, hogy a külföldön ellopott tárgyakat az egyik elkövető Magyarországon hirdette meg értékesítés céljából, amikor azonban vevő jelentkezett és kifizette a vételárat, sem az áru nem érkezett meg, sem a pénzt nem kapta vissza.
A soproni rendőrök azonosították az elkövetőket, és szeptember 11-én reggel a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztály, illetve a Kőszegi Rendőrkapitányság Büki Rendőrőrs munkatársaival közösen, összehangolt akció keretében elfogták a 41 éves férfit, valamint 68 éves társát. Az eljárás során az elkövetői kör vélhetően bővülni fog, így további kihallgatások várhatók.
A rendőrök az elfogás helyszínén kutatást végeztek, amelynek során bűncselekményekből származó traktorokat, körfűrészt, láncfűrészt és egyéb tárgyakat foglaltak le.
A Soproni Rendőrkapitányság nyomozói a 41 éves tettest nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal, üzletszerűen elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte letartóztatását.