Hirdetés
Magához tért és mindenre emlékszik a megkéselt bőnyi diáklány
Még figyelmeztette osztálytársát, hogy meneküljön, mielőtt összeesett. Katalin, az elkövető mosolygós kislány volt, de szülei megromlott kapcsolata miatt teljesen megváltozott az utóbbi időben.
A Blikk a győri kórházban tudott beszélni a megszúrt kislány, Mirella szüleivel. Az édesanya elmondta, hogy olyan erős volt a szúrás, hogy a penge elérte a lány tüdejét, amiből rengeteg vért kellett leszívni. A gyermeket a műtét után az intenzív osztályon egy ideig altatásban tartották, de kora délután szerencsére már magához is tért. Emlékszik pontosan a történtekre.
„Ébredés után zokogott és azt mondta, nem érti, hogyan történhetett ilyesmi. Azt akarja, vegyem ki abból az iskolából, fél oda visszamenni. Elmondása szerint az órán még beszélgettek, aztán hirtelen a háta irányából erős fájdalmat érzett. Azonnal odakapott, majd szólt a barátnőjének, hogy szaladjon, mert ő nem tud. Az elkövető csak kinevette és azt mondta neki, »így jártál«. Ezután elhomályosodott előtte mindent és összeesett” tolmácsolta a lánya által elmondottakat az édesanya.
Az ausztriában dolgozó édesapa a történtek hallatán azonnal hazaindult lányához.
Az elkövető gyermeket, Katalint nem hibáztatja Mirella édesanyja. Szerinte csak a szülei tehetnek a gyermek viselkedéséről. A lányt testsúlya miatt folyamatosan csúfolták, a szülőknek annyira megromlott a kapcsolata, hogy az anya feljelentést tett az apa ellen a rendőrségen.
Meglehetősen furcsa „figurának” tartják az iskolatársai a késelőt, aki a mostanában vérfarkasokat utánzott és furcsa üzeneteket is írt, amiket aztán kitörölt. A Facebookon használt képe - amelyen egy pisztolyt tart a kezében - sokat árulkodik a személyiségéről. A délelőtt folyamán megjelent az iskolánál az anyja, aki a Telexnek elmondta: a lánya apjával régóta megromlott a kapcsolata, fel is jelentette a rendőrségen, ahol eljárás indult. Külön is költöztek, de hétvégén ismét megfenyegette őt, ezért múlt szombaton rendőrt hívott. Az asszony szerint ez is szerepet játszhatott a kislány viselkedésében, aki korábban mosolygós volt, ám mára ez megváltozott.
B. Katalin egy fegyverrel pózolt a közösségi oldalára feltöltött fényképen