Hirdetés

Öngyilkos akart lenni az idős, beteg férfi, a vonatnak hajtott

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 72 éves férfi ellen, aki öngyilkossági szándékkal hajtott a vasúti átjáróba.

Hirdetés

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 72 éves terhelt 2023 januárjában egy Győr melletti település határában közlekedett gépkocsijával. A férfi betegsége miatt nagyon elkeseredett volt, elhatározta, hogy véget vet életének. ezért a település külterületén, egy vasúti átjáró előtt leparkolt autójával és egy vonatra várt. Mikor egy személyvonat érkezett az átjáróba, a férfi elindult autójával és a piros jelzés ellenére a vonat oldalának hajtott. Az ütközéstől járműve kipördült és egy betonelemnek csapódott – számolt be az esetről a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség.

Mint írják, a személyvonaton a mozdonyvezetőn és a jegyvizsgálón kívül kb. 100 utas utazott, közülük senki nem sérült meg, míg az elkövető nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Ugyanakkor a szerelvényben kb. 2 millió Ft-os kár keletkezett.

A terhelt ellen a vasúti közlekedés biztonsága ellen elkövetett bűntett miatt emelt vádat az ügyészség, vele szemben három évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a járművezetéstől is tiltsa el a bíróság. Az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni – zárul a közlemény.

 

 

Hirdetés