Hirdetés

Saját gyógyszereivel akarta megmérgezni a férjét egy győri nő

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy nővel és a látóként működő tanácsadójával szemben, akik a férfit a saját gyógyszerivel próbálták megmérgezni.

Hirdetés

A vádirati tényállás szerint a jelenleg 42 éves nő férje 2017-ben olyan súlyos motorbalesetet szenvedett, hogy egyik lábát térd alatt amputálták. A fájdalomcsillapítók mellett köszvényre, magas vérnyomásra és cukorbetegségre is szedett gyógyszereket. A felesége kezdetben ápolta a férjét, majd interneten megismerkedett egy börtönben ülő férfivel, akit 10 évre ítélt szabadságvesztését töltötte. A felek között érzelmi viszony szövődött.  

Ezt követően kereste fel a feleség a magát látónak tartó, jóskártyavetéssel, energiaküldéssel, „angyal terápia” révén csakra- és aura tisztírással foglalkozó jósnőt, akitől a megismert férfival kapcsolatban szerelmi kötést kért. A férjével kapcsolatban is megoldást remélt, így arra kérte a jósnőt, hogy segítsen neki ezoterikus módszerekkel abban, hogy a férje elhagyja őt. A szolgáltatásokért a feleség 64 alkalommal fizetett 1.500 forint és 300 ezer forint közötti összegeket a jósnőnek.

2021-ben és 2022-ben a feleség már sürgetni kezdte a jósnőt; sőt, számonkérte, hogy meddig kell még férjét elviselnie. Közeledett ugyanis új párja szabadulásának 2022 nyári időpontja. 2022 tavaszán a feleség el is határozta, hogy a férje gyógyszereinek, gyógyhatású készítményeinek megvonásával, kicserélésével, adagolásuk megváltoztatásával megöli a férjét, melyhez a jósnőtől kért rendszeresen tanácsokat.

Mivel a feleség tette előidézte a férje állapotának rosszabbodását, azonban halálát nem, szerelme szabadulása előtti napon a feleség a férjének az elfogyasztott alkoholra nyugtatókat adott, amitől a férfi kábult lett, összefüggéstelenül beszélt. Három nap múlva a férfi olyannyira zavart volt, hogy öngyilkossági szándékáról kezdett beszélni, amit a felesége helyeselt és még több gyógyszert, köztük újabb nyugtatókat adott be neki. A férfit végül delíriózus állapotban egy másik hozzátartozója szállíttatta kórházba.

Mikor néhány hét múlva a nő megtudta, hogy férje hazajöhet a kórházból, a jósnővel megbeszélték, hogy hiba volt a férfi kórházi ellátása, folytatni kell a gyógyszerek adagolásának megváltoztatását. Erre a nyomozó hatóság fellépése miatt már nem került sor. A férj gyógyszereinek keverése tartósan és hosszú távon egészségkárosodási kockázatot jelentett és nem kizárt, hogy a sértett súlyos egészségromlását vagy halálát eredményezte volna.

A vádlott terhére rótt bűncselekmény életfogytig tartó szabadságvesztéssel is büntethető. A nyomozást az ügyben a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai végezték el, az érdemi döntést pedig várhatóan a Győri Törvényszék hozza majd meg.

 

 

Hirdetés