Hirdetés

Adventi pillanatképek a szanyi Szent Anna Katolikus Óvodában

A kicsik számára talán a legszebb, legmozgalmasabb időszaka az évnek az advent. A gyermekek ilyenkor megismerkedhetnek különböző népszokásokkal, jeles napokkal. A várakozás, a szeretet, a csodavárás misztikuma átszőtte a szanyi Szent Anna Katolikus Óvoda napjait.

Hirdetés

Katalin napkor cseresznyeágat helyeztek vízbe, hogy majd karácsonyra kivirágozzék. Megismerték a jóságos Miklós püspök történetét, aki az idén sem felejtette el a csizmákat ajándékkal megrakni. A szanyi gyermekek is csatlakoztak a Katolikus Karitász angyalbatyu akciójához, és szép számmal gyűjtöttek a kis ovisok csomagot a rászorulóknak. Részt vettek a község ablaknyitogató kezdeményezésében: a hatos számú ablak az óvodában nyílt ki.

Miközben gyűltek a jócselekedetek, amelyek a templomi kis karácsonyfára kerülnek majd. Nyíltak a mesét rejtő adventi naptárak ablakai, meggyúltak az adventi koszorú fényei. Elültették a Luca-napi búzát, lucáztak, mézeskalácsot sütöttek. Megismerték és eljátszották Jézus születésének történetét, és várakoztak.

"Várjuk, hogy örömet szerezhessünk egymásnak, gyermekeinknek, szeretteinknek. Várjuk, hogy a betlehemi kis csillag fénye megvilágítsa számunkra az utat, és várjuk, hogy a kis Jézuska születése elhozza a békét, szeretetet mindnyájunknak. Meghitt várakozást, és áldott, békés szeretetben gazdag karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kíván a Szent Anna Katolikus Óvoda közössége." - zárul az intézményvezető tudósítása a szanyi óvodások adventjéről.

Szöveg: Kovácsné Varga Tünde tagintézmény-vezető / Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda
Fotó: Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda 

 

 

Hirdetés