Hirdetés
Ásó, kapa, polgármesterség Árpáson
A rábaközi kis településen, Árpáson férj és feleség egymás ellen indulnak polgármesterjelöltként a választáson.
Ilyet még talán nem is lehetett látni magyarországi választások során, mint Árpáson. A körülbelül 260 lakost számláló településen a polgármesternek induló jelöltek listáján egy házaspár is szerepel, ellenfélként.
Ritterwald Zsolt és felesége Ritterwaldné Gerencsér Eleonóra között nem feszül ellentét a polgármesteri címért való kampányban. A házaspár hölgy tagja tősgyökeres árpási, a rábapordányi gazdabolt postáján dolgozik, a férj őstermelő.
Megkérdeztük őket, hogy van-e otthon vita kettejük között, ami a községet érintő terveket, tenni valókat illeti.
– Erről nem vitatkozunk – mondta mosolyogva Ritterwaldné Gerencsér Eleonóra, majd azt is kifejezte, hogy bár külön kampányolnak, egységben élnek, egymást segítik, bátorítják.
Mindkettőjükben megvan az ambíció, és ha úgy alakul, hogy valamelyikük betölti a polgármesteri posztot, továbbra is támogatják egymást. A házaspáron kívül még indul a polgármesteri címert Szabóné Kovács Alice Mária, jelenlegi polgármester is.