Hirdetés

Az agyagosszergényi gyerekek látogatása a nagylózsi idősotthonban

Az agyagosszergényi hívek minden évben tartós élelmiszergyűjtést szerveznek az adventi időszak során, majd az összegyűlt adományokat Nagylózsra, az Idősek Otthonába továbbítják. 2023-ban ez december 22-én történt meg, de ezúttal nem csak ajándékcsomagokat vittek magukkal a község hívei.

Hirdetés

A helyi gyerekek Szommer Dániel felkészítésében egy karácsonyi műsorral is megörvendeztették az idősotthon lakóit. Az agyagosszergényi fiatalok már hetek óta készültek, hogy mosolyt csaljanak a nagylózsiak arcára. 

nagy öröm volt számunkra, hogy eljuthattunk Nagylózsra a gyerekekkel. Jó volt látni, hogy megörvendeztethettük az időseket, akik nem győzték hangsúlyozni, hogy jövőre is látogassunk el hozzájuk. A gyerekeknek és nekem is csodálatos élmény volt ez a délelőtt. Hála és köszönet mindezért! – mondta Szommer Dániel szervező. 

A műsor előadását követően a gyerekek átadták az Agyagosszergényből és Fertőendrédről összegyűlt adományokat az idősotthon dolgozóinak, akik nagy hálával fogadták őket. 

 

 

Hirdetés