Hirdetés

Disznólkodtak Soboron

Nem pusztán a polgári szolgálatban segítik egymást a Csorna-Kapuvár Járás Polgárőr Egyesületei, hanem minden évben összegyűlnek és tartanak egy Újévi disznótorost, ahol szintén közös munkával, sok beszélgetéssel, kiváló hangulatban töltenek el egy napot.

Hirdetés

Az immár hagyománnyá vált rendezvényt egy felajánlás indította el. Egy egyedi polgárőrtől, Turner Zsolttól kapták az első sertést, majd Gyopáros Alpár országgyűlési képviselőtől érkezett a következő adomány. Idén pedig már rendezvények tartására pályáztak, így nem maradt el a disznótoros, amit Soboron, a Vadászházban tartottak. Kezdetekben 6, napjainkban Csorna-Kapuvár járásban 22 polgárőr egyesület tevékenykedik.

A nevetéssel és vidámsággal teli rendezvényen Rábacsanak, Rábapatona, Árpás, Szil, Vág Egyed, Sobor, Bodonhely, Kóny, Magyarkeresztúr, Fehértó, Győrsövényháza Polgárőr Egyesületeinek képviselői vettek részt.

-Az egyesületek között lévő összetartó erőnek köszönhető az eseményünk is. Közösségünk erősítése a célunk, és azt vettük észre az együtt töltött idő után még nagyobb lendület jellemzi egyesületeinket. Megélénkülnek, és mindemellett megismerhetik egymást a csapatok. Lehetőségük nyílik tudás-, és tapasztalatcserére – mondta el Csányi Gábor járási koordinátor, aki úgy látja, szakmai szempontból is nagyon hasznosak az összejövetelek.

 

 

Hirdetés