Hirdetés

Életmentő lehet a Kapuvári Mentők Egyesületének munkája

Újabb köztéri defibrillátorokat helyezett ki a Kapuvári Mentők Egyesülete, melyeknek éves felülvizsgálatát is elvégzi, illetve megtanítják a lakosságnak a készülék használatát, mert ez életet menthet.

Hirdetés

Nemrég adták át Cirákon és Fertőszéplakon, tegnap pedig Beleden helyeztek ki egy életmentő készüléket a város Egészségházának bejáratához.

Tavaly ősszel nyert 7 millió forintos pályázat tette lehetővé, hogy a Kapuvári Mentők Egyesülete hét köztéri defibrillátort szerezhetett be, illetve mindemellett oktatóeszközöket vásárolhattak. Az egyesület célja, hogy a kapuvári ellátási körzetbe tartozó összes településen legyen kihelyezve készülék és megfelelő oktatás a használatról.

- Évente 25 000 ember hal meg hirtelen szívmegállásban. A túlélési esélyeket nagyban növeli, ha időben megkezdődik a defibrillálás, illetve a mellkaskompresszió, ezért találjuk fontosnak, hogy a lehető legtöbb településre kerüljön ki ilyen eszköz – mondta el Eitler Gergely a Kapuvári Mentők Egyesületének elnöke, aki a kihelyezés után hozzátette,
hogy a GPS nyomkövetővel ellátott, köztéri kamerával figyelt defibrillátorok közterületen, napszaktól függetlenül, bármikor elérhetőek.

A szakember kifejezte, hogy a készülék használata rendkívül egyszerű, néhány mozdulatsor begyakorlásából áll, amely az ingyenes tanfolyamok során könnyedén elsajátítható. Az oktatásra, melyet a KME megbízásából az EG.Medical First végez, várják minél több lakos jelentkezését.

- A sportpályán már sajnálatos módon szükség volt defibrillátor használatára, így remélhetőleg a város lakosságának egy része elvégzi a rövid ismertető tanfolyamot, hogy ha valaki rászorul a használatára, legyen, aki a segítségére tud sietni – mondta el Major Jenő, Beled polgármestere.

A közeljövőben további készülékeket helyeznek ki Mihályiban, Rábakecölön, Osliban és Fertőszentmiklóson.

 

 

Hirdetés