Hirdetés

 

Élményekkel teli délelőtt a Krúdy Technikumban

Érdekes és tartalmas programon vehettek részt a Kisfaludy Károly ÁMK Széchenyi István Tagiskola Mórichida 3. és 4. osztályos tanulói, akik látogatást tettek a Krúdy Technikumban.

Cikkben banner 4 - 468x60px zold
Hirdetés

A gyerekek játékos és interaktív foglalkozások keretében ismerkedhettek meg az intézmény képzéseivel és a turizmus-vendéglátás világával.

A délelőtt során a tanulók betekintést nyerhettek az idegenvezetők izgalmas és sokszínű munkájába, miközben érdekes feladatokon keresztül fedezhették fel ezt a szakmát. Emellett a vendéglátás területével is közelebbről megismerkedtek, ahol saját kezűleg készíthettek palacsintát, valamint a koktélkészítés alapjaiba is bepillantást nyerhettek. A program részeként színes, alkoholmentes italokat kevertek, amely nagy sikert aratott a gyerekek körében.

A jó hangulatú délelőtt számos új élményt és hasznos tapasztalatot nyújtott a résztvevőknek. A látogatás nemcsak szórakoztató, hanem inspiráló is volt, hiszen a tanulók közelebbről megismerhették a turizmus és a vendéglátás szakmai lehetőségeit.

A szervezők örömmel fogadták a mórichidai diákokat, és bíznak benne, hogy a jövőben közülük is sokan választják majd ezt a hivatást.

A Mórichidai Általános Iskola ezúton is köszönetét fejezi ki Ősze Mónika tanítónőnek a szervezésért és a kíséretért, valamint Bella Ildikó, Tóth Ildikó, Bódisné Karczagi Katalin, Bódis Benjamin és Bak Róbert oktatóknak a program megvalósításában nyújtott támogatásukért és közreműködésükért.

 

 

Hirdetés