Élményekkel zárult a Beledi Egyesített Szociális Központ nyári tábora
Tartalmas programokkal és felejthetetlen élményekkel ért véget a Beledi Egyesített Szociális Központ idei nyári tábora.
A gyermekek számára minden nap új kalandokat tartogatott, ahol a játék, a kreativitás és a közösségi élmények egyaránt fontos szerepet kaptak.
A táborban szabad játék, papírszínházi előadás, kreatív foglalkozások és sok vidám pillanat várta a résztvevőket. A gyerekek rendőrségi bemutatón is részt vehettek, ahol közelebbről is megismerhették a rendvédelmi szervek munkáját.
A programok között szerepelt egy kirándulás a fertődi Esterházy-kastélyba, ahol a gyerekek történelmi és kulturális élményekkel gazdagodhattak. Meghallgatták Molnár István „Lisztes” természeti előadását, moziban jártak, valamint Keszte Levente mozgásos-játékos foglalkozásán is aktívan részt vettek.
A tábor zárásaként egy csokiszökőkút koronázta meg az együtt töltött napokat, amely méltó befejezése volt az élményekben gazdag hétnek.
A szervezők szerint a tábor minden napja örömteli pillanatokat és értékes közösségi élményeket nyújtott a résztvevő gyermekek számára.



