Eötvös-nap Bősárkányban – méltó megemlékezés és vidám közösségi programok

Az iskola közössége idén is méltóképpen emlékezett meg névadójáról, Eötvös Józsefről, a 19. század kiemelkedő politikusáról és írójáról.
A délelőtti ünnepségen a tanulók megismerkedhettek Eötvös életútjával és munkásságával, majd az iskola képviselői koszorút helyeztek el az Eötvös emlékfalnál.
Az ünnepi pillanatokat követően izgalmas akadályverseny várta a diákokat. Az alsó tagozatosok versenyét a 4. b osztály, a felső tagozatosokét pedig a 8. osztály csapata nyerte meg.
A sportkedvelőknek az Eötvös Kupa kínált remek lehetőséget, ahol Bősárkány mellett Beled, Szil és Kóny labdarúgói mérték össze erejüket. A torna végén Szil csapata bizonyult a legjobbnak.
A versenyek után a gyerekek a Szülői Szervezet által készített szendvicseket, zöldségtálakat és üdítőket fogyasztották el. A szülők az alsó tagozatosok kísérésében is segítették a pedagógusokat.
A nap zárásaként a felsősök az Eötvös-diszkóban szórakozhattak, ahol jó hangulatban fejezték be a jeles eseményt.
Az iskola vezetősége köszönetét fejezi ki minden közreműködőnek, támogatónak és segítőnek, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az Eötvös-nap méltó és emlékezetes legyen.