Hirdetés
Felvidéken kirándultak a szanyi diákok

A szanyi Szent Anna Katolikus Általános Iskola és Óvoda hetedikesei a Határtalanul Program keretében Felvidéki kirándulásra utaztak.
Dévényben megtekintették a várat, Pozsonyban városnézésen vehettek részt, majd Dunaszerdahelyen barátságos mérkőzést játszottak. Ezután ellátogattak a Mol Arénába, megemlékeztek a Trianon Kopjafánál, Karaffa Attila alpolgármester jóvoltából pedig a városháza életébe is betekintést nyerhettek. Jártak Nádszegen a Cipók pékségben, ahol még mindig fatüzelésű kemencében sütik a kenyeret. Gútán a vízimalmot, Szimőn pedig Jedlik Ányos szobrát tekintették meg. Érsekújvárról Alsóbodokra az Esterházy János Zarándokközpontba mentek. Megcsodálták a bajmóci várat, Selmecbányán pedig megemlékeztek Petőfi Sándorról és Mikszáth Kálmánról. Utolsó napon Marcelházára utaztak, ahol nagy szeretettel fogadtak őket a Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában. Felejthetetlen élmény volt mindannyiuk számára, hogy megtapasztalhatták határon túli magyar testvéreink vendégszeretetét.