Gyereknapi forgataggal készül Markotabödöge
Színes programokkal és közösségi élményekkel várják a családokat Markotabödögén május 22-én.
A településen gyereknapi forgatagot rendeznek a Kultúrház udvarán, ahol a gyermekeké lesz a főszerep.
A szervezők célja, hogy egy vidám, élményekkel teli tavaszi délutánt biztosítsanak a helyiek számára. A program délután 15 órakor kezdődik, és számos játékos, kreatív és szórakoztató elfoglaltsággal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.
A gyerekek kézműves foglalkozásokon készíthetnek papírsárkányt és szélforgót, emellett lufiröptetés, arcfestés és csillámtetoválás is szerepel a kínálatban. A játszósarokban többek között óriás csúszli, papírdoboz-labdajáték és csocsó várja az érdeklődőket, de hordóvonat is színesíti a délutánt.
A rendezvény egyik különleges programpontja 17 órától a „Kisvakond világkörüli útja” című előadás lesz. A helyszínen büfé is működik majd, ahol amerikai palacsintával, sült krumplival és szörpökkel készülnek a vendégek számára.
A szervezők minden családot szeretettel várnak a közös ünneplésre.



