Hirdetés

Gyopáros Alpár: Az emberek békére és biztonságra vágynak

A nemzeti kormány meghallja a falusi emberek hangját, odafigyel kéréseikre, és lépésről lépésre orvosolja az egyes települések hiányosságait – hangsúlyozta a Magyar Hírlapnak adott interjújában Gyopáros Alpár, térségünk országgyűlési képviselője.

Hirdetés

Gyopáros Alpár az interjúban kiemelte, hogy a Rábaköz és a Sokoróalja településein régóta harmóniában dolgoznak együtt az emberekkel. Meghallják és igyekeznek megoldani kéréseiket, segíteni a számukra fontos fejlesztések megvalósulását.

Az országgyűlési képviselő sokat járja a választókörzetet, szereti a közvetlen kapcsolattartást. Igazi csapatmunka volt ez a győzelem, amelyben nagy szerepe volt azoknak a kormányzati intézkedéseknek is, amelyek a vidék fejlődését és a családok támogatását tűzték zászlajukra.

Az emberek békére és biztonságra vágynak, közvetlen környezetükben pedig rendezett körülményekre és fejlődésre. Ez a fő filozófiám kisvárosaink esetében, amelyet a Magyar Falu Programnak köszönhetően a falvakba is sikerült átültetni.

- nyilatkozta Gyopáros Alpár

A jövővel kapcsolatos kérdésre Gyopáros Alpár válaszul elmondta, hogy van még mit tenni, mert az évtizedekig húzódó balliberális vidékrombolás ejtette sebeket idő teljesen begyógyítani. Mindig új célokat fogalmaznak meg a következő évekre az egyes települések lakóival.

Most is világosan látom, hogy a hetvenöt településen mik a teendők. Nem fogunk megállni, mert a magyar vidék, köztük a mi térségünk az egyik motorja Magyarországnak.

- fogalmazott az országgyűlési képviselő.

 

 

Hirdetés