Hirdetés

Gyopáros Alpár: jövő hétfőn ismét megjelenik a pályázati felhívás a Falusi civil alapra

Március 8-án ismét megjelenik a felhívás a Falusi civil alapra a kormany.hu oldalon, a keretösszeg ezúttal is ötmilliárd forint lesz - jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön sajtótájékoztatón, a Győr-Moson-Sopron megyei Mihályiban.

Hirdetés

Gyopáros Alpár elmondta, a múlt évi felhívásban 1580 olyan civil szervezet nyert támogatást, amely ötezer lélekszám alatti településen működik.
A program sikeres volt, ezért jelentősebb változtatás nélkül ismétlik meg a felhívást, vagyis ingatlanvásárlásra és -felújításra maximum hatmillió forintig, gépjárműbeszerzésre maximum ötmillió forintig, eszközvásárlásra, vagy programok szervezésére, lebonyolítására pedig két-kétmillió forintig lehet pályázni. 

A pályázatokat április 7. és május 7. között lehet benyújtani, a lebonyolító szervezet a Bethlen Gábor Alapkezelő - tette hozzá.  

Kiemelte, hogy amíg Magyar falu program lesz, addig "jó eséllyel" Falusi civil alap is.

Gyopáros Alpár kitért arra is, hogy Mihályiban a Rozmaring Néptáncosok Baráti Köre Egyesület ingatlanvásárlásra pályázott sikeresen tavaly; ezzel új otthonát alakítja ki az egyesület.

Szalay-Bobrovniczky Vince, a Miniszterelnökség civil és társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára azt hangsúlyozta, hogy a Nemzeti együttműködési alap, a Falusi civil alap és a hamarosan meghirdetendő Városi civil alap révén mintegy húszmilliárd forint keretösszeggel tudják támogatni a hazai civil szervezetek működését, amelyek száma közelít a hetvenezerhez.

Elmondta, hogy a Falusi civil alapban az idén kisebb változtatások szerepelnek: az a szervezet, amelyik tavaly gépjárműbeszerzésre pályázott sikeresen, az idén erre nem pályázhat, illetve az a szervezet, amelyiknek sikeres pályázata volt tavaly ingatlanvásárlásra, az idén erre nem, legfeljebb a felújításra nyújthat be pályázatot - sorolta.

Pályázatot az a szervezet nyújthat be, amelyiket 2020. december 31-ig jogszerűen bejegyeztek - közölte.

Hozzátette, hogy a közeljövőben meghirdetendő Városi civil alapnak is ötmilliárd forint lesz a keretösszege.

 

 

Hirdetés