Hirdetés

 

Jubileumot ünnepel az Ultras Csapod – három zenekar lép színpadra a születésnapi bulin

Fennállásának 15. évfordulóját ünnepli az Ultras Csapod. A jubileumi rendezvénynek a csapodi Magyar Tenger Borozó ad otthont, ahol július 4-én este három olyan zenekar lép színpadra, amelyek valamilyen módon kötődnek a szurkolói közösséghez.

Cikkben banner 4 - 468x60px zold
Hirdetés

A szervezők szerint ez teszi igazán különlegessé az estét, amely nemcsak egy születésnap, hanem a közösség és a barátság ünnepe is lesz.

A kapunyitás 19 órakor lesz, a koncertek pedig 20 órakor kezdődnek. Az este során koccintanak a Csapod SC idei ezüstérmére, valamint a rendezvény helyszínéül szolgáló Magyar Tenger Borozó fennállásának 40. évfordulójára is.

A koncertsorozatot a 2005-ben alakult zalaegerszegi Turán zenekar nyitja. A csapat legutóbb 2024 októberében lépett színpadra, a csapodi jubileum kedvéért azonban ismét összeálltak, és ezúttal különleges akusztikus műsorral készülnek. A zenekar számára nem ismeretlen a helyszín, hiszen korábban már felléptek a Magyar Tenger Borozóban, emellett baráti kapcsolatot ápolnak az Ultras Csapod tagjaival. Érdekesség, hogy az „Álljunk meg már inni!” című daluk videóklipje is a borozóban készült, amelyben az Ultras Csapod egyik tetoválása is feltűnik.

A második fellépő a soproni Over Forty lesz, amely idén ünnepli megalakulásának ötödik évfordulóját. A zenekar tagjai korábban olyan ismert soproni formációkban zenéltek, mint a Worst Nightmare vagy a Vérszerződés. Különleges kapcsolat fűzi őket az Ultras Csapodhoz, hiszen a zenekar dobosának, Thomasnak a Musical Clown projektje készítette el tavaly az Ultras Csapod indulóját, amelyhez videóklip is készült. A jubileumi estén először csendül fel élőben ez a dal, ami a szervezők számára az este egyik legemlékezetesebb pillanatának ígérkezik.

Az est zárásáról a soproni RPG gondoskodik, amely fennállásának 20. évfordulóját ünnepli 2026-ban. A zenekar nem először érkezik Csapodra: rendszeres fellépői a Mészáros Géza repülőhadnagy tiszteletére rendezett emlékséták utáni bajtársi esteknek, ahol akusztikus műsorukkal arattak sikert. Ezúttal azonban teljes koncertprogrammal, lendületes rockzenével készülnek. A közönség egy különleges zenei meglepetésre is számíthat, hiszen a Mészáros Géza emlékére feldolgozott Repülőbázis-induló olyan változatban hangzik majd el, amelyet korábban még nem hallhatott a közönség.

A jubileumi rendezvény így egyszerre szól a zenéről, a közösségről és a közös emlékek felidézéséről. Az Ultras Csapod fennállásának 15 éve, a Csapod SC sikere és a Magyar Tenger Borozó 40 éves jubileuma méltó alkalmat teremt arra, hogy a szurkolók, a barátok és a rockzene kedvelői együtt ünnepeljenek egy emlékezetes nyári estén.

 

 

Hirdetés