Hirdetés

Kistata, ahol az emlékek találkoztak

Kistatán hagyományőrző jelleggel szentmisével egybekötött búcsút és elszármazottak találkozóját tartottak.

Hirdetés

A Kistata Fennmaradásáért Egyesület szervezésében immár nyolcadik alkalommal rendezték meg Szil részének, Kistatának a búcsúját. Az ünnepségre az egykor önálló településről elszármazottakat és azok hozzátartozóit is várták.

Szilból indult a zarándoklat Kistatára és a hívek kistatai zászlókkal együtt körmenetben vitték át a szili Utolsó Vacsora Templomban őrzött „Bereki Mária” szobrot, amit a szájhagyomány szerint 1777-ben találtak a szomszédos Kistatán, a Linkó-patak menti nádas berekben.

Fotó: Csizmazia-Kaproncai Veronika

A szentmisét Németh Antal kanonok mondta, koncelebrált Gats Mihály plébános úr. A szertartás kezdetén a kanonok megáldotta a templom előtti újonnan elkészült térkövezést, illetve a több helyen elhelyezett információs táblákat, melyeken olvasható a település története. A misét gyémántmisés áldás követte.

A rendezvénnyel hagyományos búcsúi ünnepi szentmisét és hangulatot idézik vissza ezzel értéket teremtve. Kistatán minden évben kitűznek egy célt maguk elé, amit a búcsún felajánlott adományokból szeretnének megvalósítani, az idei eseményen befolyt összeget a templomi orgona felújítására fordítják.

Délután színes programok szórakoztatták a vendégeket. Széles Sándor, főispán köszöntőjével megkezdődött a mulatság, melyen fellépett a Szili Hagyományőrző Néptáncegyüttes, az Életmód Egyesület Vadvirág énekkara, a Szili Linkószer Citerazenekar, az Egyedi Dalkör, a Vági Rábakör, illetve a Bogyoszlói Férfi Dalkör.

Fotó: Csizmazia-Kaproncai Veronika

Az ebédről a Slusszos Vaddisznók Motoros Baráti Kör, a citerazenekar tagjai, Ruzsits Zoltán és Kovács Ákos gondoskodtak.

Kistata Fennmaradásáért Egyesület és segítőik összefogásának eredménye, hogy találkozhatnak egymással a régi jó ismerősök, rokonok, és azokkal lehetnek, akiket a szívük haza szólít.

A nemes célkitűzések és a kistatai összefogás, a támogatások a sok önkéntes munka eredményeképpen az elmúlt években elkészültek a zászlók, kiépítették a templom megvilágítását, a harang tartószerkezetét kicserélték. Ezen kívül megszépült a templom környezete, megújult a prédikációs szószék kistatai temetőben a kereszt és környezete.

Kistata Fennmaradásáért Egyesület újabb színvonalas programmal készül, november 9-én várják az érdeklődőket az immár hagyománynak mondható Kistatai Libakergetőre.

Fotó: Csizmazia-Kaproncai Veronika

 

 

 

Hirdetés