Közösségi kemence épül Szilsárkányban – egy téglával bárki hozzájárulhat
Új közösségi kezdeményezés indult Szilsárkányban: az Együtt Szilsárkányért Egyesület és Szilsárkány Község Önkormányzata a Tesco–Global Zrt. „Start a jövőért” pályázatának támogatásával közösségi kemencét épít a Kiss Ferenc Emlékház udvarán.
A beruházás célja, hogy olyan közösségi teret hozzanak létre, amely a jövőben helyszíne lehet közös sütéseknek, falusi rendezvényeknek, családi programoknak és hagyományőrző eseményeknek. A kezdeményezés nem csupán egy új építmény létrehozásáról szól, hanem a helyi összefogás és a közösségi élet erősítéséről is.
Ennek jegyében indították el az „1 tégla a közösségért” programot. Az egyesület arra kéri a szilsárkányi lakosokat, az elszármazottakat, a családokat és a helyi vállalkozókat, hogy jelképesen egy darab kisméretű tömör téglával járuljanak hozzá az építkezéshez. A szervezők szerint így a település összefogása szó szerint is beépülhet a kemence falaiba.
A közösségi építőnapot augusztus 1-jén, szombaton 9 órától tartják, amikor önkéntesek segítségével kezdődik meg a kemence felépítése.
Fontos tudnivalók
- Téglagyűjtés helyszíne: Szilsárkányi Polgármesteri Hivatal udvara (Szilsárkány, Kossuth utca 40.)
- Téglák leadása: hétköznapokon 8:00 és 16:00 óra között
- Közösségi építőnap: augusztus 1. (szombat), 9:00
A szervezők minden segítő kézre számítanak, hogy a közösségi kemence minél hamarabb elkészülhessen, és hosszú éveken át szolgálhassa a település lakóit.



