Hirdetés
Közösségi összefogással szépült meg a szanyi iskolaudvar

A Szanyi Szent Anna Katolikus Iskola felső tagozatos tanulói új közösségi bútorokkal gazdagodtak: két kültéri asztal és a hozzájuk tartozó padok kerültek elhelyezésre az iskola udvarán, összesen 499.800 forint értékben.
A fejlesztés célja, hogy a diákok számára kényelmesebb, barátságosabb környezetet teremtsen a szabadban eltöltött időre – akár tanulásról, akár pihenésről legyen szó.
A projekt különlegessége, hogy megvalósulása mögött példamutató civil és önkormányzati összefogás áll. A berendezések megvásárlását két helyi képviselő, Pirosné Funtek Edina és Zsiray-Varga Eszter támogatása tette lehetővé: ők saját tiszteletdíjukat ajánlották fel a nemes cél érdekében. Az így összegyűlt összeg a költségek jelentős részét fedezte, a fennmaradó részt pedig Szany Nagyközség Önkormányzata biztosította.
A megvalósítás során a közösség több tagja is önzetlenül hozzájárult a sikerhez: Tóth Balázs a szállításban nyújtott segítséget, míg az összeszerelési munkálatok megszervezését Karakai Zsuzsanna vállalta magára.