Hirdetés

Maglócára került Fidél atya hagyatéka – kulturális örökség, amely túlmutat a település határain

2025. szeptember 7-én, vasárnap Maglóca különleges eseménynek adott otthont: ünnepélyes keretek között adták át Dr. Kövér Fidél József, közismert nevén Fidél atya hagyatékát, amely immár a falu kulturális örökségének részévé vált.

Hirdetés

Az eseményen Drobina Gyula polgármester idézte fel a település egykori lelkipásztorának életútját. Fidél atya 1903. március 2-án született Zsirán. Pappá 1926-ban szentelték, miután Szegeden egyetemi tanulmányokat folytatott, és történelem–földrajz szakos tanári diplomát szerzett. 1930-ban készítette el ma is jelentős munkáját, A Hanság földrajza című diplomamunkát. Ezt követően hittanári oklevelet kapott, majd több városban tanított, mígnem 1939-től Csornán, később Szombathelyen folytatta tanári tevékenységét. 1949. január 1-jétől Maglócán szolgált plébánosként, egészen 1993. május 6-án bekövetkezett haláláig. Lelkészi feladatai mellett jelentős helytörténeti gyűjtőmunkát is végzett.

Az eseményen megszólalt Kövér József, az adományozó és Fidél atya unokaöccse is, aki nagybátyját karizmatikus egyéniségként jellemezte. Elmondása szerint Fidél atya mindig hangsúlyozta: a hitélet valódi ereje nem a szavakban, hanem a tettekben rejlik. Szerinte „az igazi imádság” az ember cselekedeteiben tükröződik, és kötelességünk nemcsak saját boldogságunkat keresni, hanem mások életét is jobbá tenni.

A most Maglócára került gyűjteményben levelek, kéziratok, tanulmányok, könyvek és személyes feljegyzések találhatók – köztük ritkaságnak számító kiadványok is. Mint Kövér József kiemelte, mindez nem csupán helytörténeti érték: a dokumentumok a magyar kultúra és kulturális örökség részét képezik, s messze túlmutatnak Maglóca határain.

„A történelem ismerete kulcs a jelen megértéséhez és a jövő alakításához” – idézte Talleyrand gondolatát, amely Napóleonnak szólt, és amely Fidél atya örökségére is igaz. A gyűjtemény helyben hozzáférhető, tanulmányozható, és amellett, hogy a múlt hiteles dokumentuma, lelki támaszt is nyújthat a mai kor emberének.

Az eseményen nagy számban vettek részt helyiek és érdeklődők. Köszönet illeti az adományozót, Kövér Józsefet, valamint Drobina Gyula polgármestert a kezdeményezésért, amelynek köszönhetően Fidél atya munkássága és szellemi öröksége méltó helyre került.

 

 

 

Hirdetés